Hosszú kihagyás után ismét megnyitottam Sartogrilu blogját és ismét sok jó gondolatra bukkantam. Néhány részlet az aszkézisről írt esszéből:
Nem az-e a célja az Istennek, hogy az általa teremtett ember képességeit kibontakoztatva, vágyait betöltve boldog legyen?
Az aszkézis viszont nem azonos az önmegtagadással. E görög szó jelentése egyszerűen gyakorlás (az aszkéta tehát az, aki "gyakorlott"), tehát az aszkézis valójában nem más, mint edzés.
Sajnálatos módon ugyanis az erkölcsi gondolkodásunk gyakran megreked a bűnök szintjén; hosszasan tudunk beszélni arról, melyek azok a bűnök, amelyeket el kell kerülnünk, s nem sokat beszélünk, mit kellene tennünk. Erkölcsi életünk lényege azonban nem lehet a bűnök elkerülése. Ez ugyanis olyan, mintha - elnézést a durva példáért - a pöcegödröt kerülgetné az ember: előbb-utóbb elszédül és belezuhan. A mi feladatunk az, hogy a jót tegyük
A jó felismerése ugyanis - szemben Szókratész érvelésével - még egyáltalán nem jelenti azt, hogy az ember meg is teszi a jót. Ez részint az ember szabadságából adódik, részint az ember végességéből.
Az emberi végesség Isten akaratából adódik, ezért azt nem tudjuk
meghaladni, ugyanakkor belső tágasságát bővíteni lehet. Hogyan? Úgy, hogy az Istentől kapott adottságainkat hatékonyabban használjuk fel; ebben segít az aszkézis.
